Mikor kiderült, hogy nem juthatok el Halejingbe, nem tudtam mihez kezdjek. Ha nem kellene az indulás előtt 10 nappal megvenni a vonatjegyet vissza Pekingbe (elkapkodják), akkor maradhattam volna még Kisin környékén. Visszamenni azonban nem láttam túl sok értelmét, viszont volt még kb. 10 napom, amit valahol a környéken, mondjuk Xiningtől 3-400 kilométernél nem messzebbre akartam eltölteni. Ilyen távolságban, azonban sehol sem voltak mongolok, kivéve Halejinget. Először úgy gondoltam, átmegyek Gansu tartományba, Zhangyebe, ahol már 2008-ban jártunk, és onnan továbbmegyek egy Pingshanhu nevű mongol faluba, a Belső-Mongol határhoz. Az út Zhangyebe, aztán onnan Pingshanhuba, és mindez vissza, viszont túl sok időt vett volna el. Hanyattfeküdtem az ágyon, elővettem a térképet és hosszasan nézegettem, hátha eszembe jut valami. Az mongolok lakta területek mind túl messze voltak. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha mongvorok közé mennék, mondjuk Minhebe. Aztán rájöttem, hogy nem lenne sok értelme, hiszen nem tudok mongvorul, és már jártam is náluk 2007-ben és 8-ban. Nem sok értelmeset tudnék ott alkotni. Egy kicsit elidőztem a szememmel Xining közvetlen környékén. 20 kilométerre délnyugatra van a híres Kumbum (kínai Ta'ersi) kolostor. Mikor 2007-ben jártunk itt, összefutottunk néhány mongollal és arról is hallottunk, hogy a kolostorban van egy kifejezetten mongol zarándokok számára üzemeltetett olcsó motel. Mi lenne, ha a Kumbumba mennék? - Merült fel bennem a kérdés. Igaz, hogy ott nem élnek mongolok, viszont nagyon sokan látogatják a kolostort. Vadászhatnék mongolokra a Kumbumnál - gondoltam. Az út mindössze fél óra, és 6 jüanba kerül. Eldöntöttem, nem szarozok tovább, a Kumbumba megyek. Másnap reggel elmentem vonatjegyet (Xining-Peking) venni a vasútállomásra. A Zhuanxian, (azaz körjárat) 2-es busszal kellett mennem, egyik végállomástól, a másikig. Kb 9-re értem oda, végigálltam a sort, és közben néztem a kijelzőt, ami azt mutatja, melyik járat mikor indul, és hány hely van még rajta. Kínában a következő kényelmi fokú vonatjegyek léteznek: puha fekvő (ruanwo), kemény fekvő (yingwo), puha ülő (ruanzuo), kemény ülő (yingzuo) és hely nélküli (meizuor), ami azt jelenti, hogy felszállhatsz a vonatra, oszt majd megoldod valahogy. Ez utóbbiból is csak meghatározott számú jegyet lehet eladni. A puha fekvő és puha ülő helyek viszonylag ritkák, és számomra feleslegesek is, hiszen a puha fekvő luxus és a kemény fekvő is épp elég kényelmes. Hosszú távon, mint pl. Xining-Peking, a kemény fekvő a legjobb választás. A kijelző 10 napra előre mutatta az összes járatot és Pekingbe minden nap volt egy vonat, de mindegyik csak kemény ülős kocsikkal közlekedett. (Az út 26 óra, ha jól emlékszem Shanghaiba sem volt "fekvős" jegy). A sokkal közelebbi Ge'ermuba, ami kb 5-6 órára lehet Xiningtől, volt fekvő osztály. Végül nem is tudtam a jegyet egyből megvenni, mert a vonat 08.02-án délután indult, és ezért vissza kellett mennem délután, csak akkor "nyílt meg" a rendelés. Délután háromig, nézelődéssel és vásárlással töltöttem az időt. Megnéztem egy idegen nyelvű könyvesboltot, ahol találtam román és lengyel nyelvkönyveket. Xiningben, a Tibeti-Fensíkon! A gyerekeknek vettem egy szatyor kisautót egy bevásárlóközpontban és felmásztam a Nanchansi "Déli Meditációs Kolostor"-hoz, fényképezgetni. Ahogy felértem a hegy tetejére, ahol a kolostori épületek elfogytak, odkiáltott nekem egy ember messziről, hogy vegyek dinnyét. A hegytetőn, gyümölcsöt, édességet, szélforgót, játékokat árultak. Nem kérek dinnyét - válaszoltam. Mire a fickó megkérdezte, hogy miért. Túl nehéz - mondtam és leültem egy huplira, ahonnan jó kilátás nyílt a városra. A fickó utánam jött és leguggolt mellém beszélgetni. Kiderült, hogy nem is ő árulja a dinnyét, csak meg akart szólítani valahogy. Mint mindenkit, őt is az érdekelte, hogy honnan jöttem és mit csinálok Kínában. Furcsa kiejtéssel beszélt, nem úgy, ahogy Xiningben szoktak. Mikor halottam, hogy egy -C- helyett -CH-t ejt, tudtam, hogy észak-keleti. Liaoningből jött a családjával kikapcsolódni Qinghaiba. Egy darabig beszélgettünk a kínai és európai építészet jellegzetességeiről; megállapítottuk például, hogy a kolostor épületei kínai stílusban épültek, míg a belváros toronyházai ugyanolyanok, mint Európa és Észak-Amerika toronyházai. Ennél sokkal többre egyikünk sem mert vállalkozni, ami az építészetet illeti. A lényeg, hogy egyetértettünk és folytathattuk a beszélgetést valami másról. Új ismerősömet leginkább a világgazdaság és a külpolitika érdekelte. Mint mindeki, ő is először Magyarország gazdasági ereje és politikai hatalma iránt érdeklődött, s mint mindenki másnak neki is elmondtam, hogy Magyarország egy kis ország, melynek nincs nagy hatása a világpolitika alakulására és az utóbbi években gazdaságilag is kifelyezetten gyengén teljesít. "De azért gazdagabbak ott az emberek, mint nálunk Kínában ugye?" Kérdezte önsanyargató kíváncsisággal. Nem mondanám - feleltem. A magyar átlagfizetés magasabb, mint a kínai, legalább is ha a Qinghai-Gansu vidék béreit nézzük, de nem jönnek ki belőle sokkal jobban a magyar emberek, mert a lakhatás, meg a rezsi olyan magas, hogy sokaknak épphogy ételre futtja a maradékból.Úgy éreztem kínai barátom nem hisz nekem és azt gondolja túlzott udvariasságból direkt negatív képet festek saját hazámról, nehogy ő rosszul érezze magát. Máshogy próbálkozott; megkérdezte jártam-e már Oroszországban. Jártam - mondtam. "Gazdag ország?" - kérdezte faggató hangnemben. Hát sajnos ezt sem tudom egyértelműen megmondani, bizonyos szempontból nézve gazdagnak tűnik, más szempontból, pedig szegénynek, de nem értek a gazdasághoz, úgyhogy nem tudom. Mindenesetre, nem tartozik a világ legszegényebb országai közé, az biztos - válaszoltam. "Na de az emberek - hogy láttad - gazdagabbak mint a kínaiak?" - kérdezte már perverz mazochizmussal a tekintetében. Láttam rajta, hogy várja, mondjam már ki, hogy valakik gazdagabbak mint a kínaiak, hogy kéjes örömmel gyötrődhessen a megalázottságtól. Nem volt esély a jó válaszra. Végül azt mondtam, nem tudom, én erre nem nagyon figyeltem. Végül felhozta Japánt, és megkérdezte, hogy ott jártam-e már. Nem - mondtam. "És kiket szeretsz jobban, a japánokat, vagy a kínaiakat. Ezen még nem gondolkoztam, nekem mindegy -feleltem. Elmagyarázta, miért rosszak a japánok, Nanjingi mészárlás 1937, Manchuko és végül Diaoyudao, a szigetcsoport (japánul Senkaku), ami mindig is a kínaiaké volt, és a japánok most el akarják venni tőlük. Kínába indulásom előtt nem sokkal hallottam a hírekben, hogy ismét valami konfliktus van a két nemzet közt, az olajat rejtő szigetek okán, többet azonban nem tudtam a dologról. "Diaoyudao elvitathatatlan, a miénk. Harcolni kell érte, háborút kell indítani a japánok ellen. Ezt a kínaiak 80%-a így gondolja" - mondta indulatosan. "Te mit gondolsz" - kérdezte. Nem lehetne békésen megoldani? - kérdeztem. "Nem. Szerinted a kínaiaké vagy a japánoké a Diaoyudao?" - kényszerített állásfoglalásra. Nem tudom, - mondtam, nem vagyok járatos ebben a témában, meg nekem végül is mindegy kié lesz a szigetcsoport. Nem volt több kérdés, beszélgettünk még egy darabig, Kína legvonzóbb helyeiről, majd megkérdeztem mennyi az idő, és idő volt. Indulnom kellett visza a pályaudvarra, hogy végre megvegyem a vonatjegyet.
Vissza Xiningbe
2012.08.21. 22:22 | Suska | 1 komment
Minden reggel 7-kor és 9-kor indulnak buszok Xiningbe, és én a 9-essel akartam indulni. Jó fél órával az induláss előtt kint voltam már az állomáson de az összes jegy elkelt, úgyhogy kocsival kellett mennem. Az állomás előtt sok autós várakozott éppen olyanokra mint én, akik lekésték a buszt, vagy már nem kaptak jegyet. Az első sofőr 300 jüanért (kb. 10-12 ezer ft.) vitt volna el Xiningig. A buszjegy egyébként 75 jüan lett volna. A következő sofőr csak Tongrenig ment, ami kb. Félúton van Xining felé, de mindössze 60 jüant kért a fuvarért. Tongrenből nagyjából óránként indulnak buszok tovább Xiningbe 35 jüanos áron, úgyhogy nem kersegéltem tovább, beültem a tongreni kocsiba. Egy kicsit elgondolkodtam, hogy maradjak-e egy-két napot Tongrenben, mert nagyon jó hely. Tongren az ún. Rebkong körzet és az amdo-tibeti buddhista kultúra egyik jelentős központja. Tongrenben található a híres Rongwo (kínai: Longwu) kolostor, Tongrentől 4-5 kilométerre található Wutun falu, ahol egy különleges Kreol nyelvet (a Wutunt) beszélnek. A környező falvakban tibetiek mellett mongvorok (tu) is laknak és ezen a környéken tartják a leglátványosabb és legérdekesebb fesztiválokat Qinghaiban. (Érdemes a youtube-on rákeresni a tongren, larul, wutu szavakra). A larul-t éppen július vége, augusztus eleje felé tartják, 2007-ben meg is néztük Tongrenben és Langjiaban. A hátsó ülésen egy Jianzhaba (itt gyújtotta felm magát két szerzetes júniusban) való tibeti fickó ült, aki Kisinben dolgozott tibeti nyelv és irodalom tanárként. (Ott egyébként nem futottam össze vele.) Megkérdeztem tőle, hogy mikor lesz a larul és azt mondta, kb. 10 nap múlva kezdődik, ezért úgy döntöttem minél hamarabb továbbindulok Tongrenből, hogy a következő helyen több időt tölthessek. Egyébként nem sokkal azután, hogy hazajöttem Kínából, a youtube-on már fenn is volt az a video, amit az idei larulon készítettek Gerald kollégái. (+ érdemes megnézni a www.plateauculture.org -ot egyéb Amdoval kapcsolatos anyagokért.). Tongrenben a két órával később induló buszra kaptam jegyet. A váróteremben helyi kínaiakkal beszélgettem, akik, mint szint mindenki más arra voltak a legkíváncsibbak, hogy honnan jöttem és az ország, ahonnan jöttem, mennyire gazdag. Elmondtam, hogy sajnos Magyarország gazdasági helyzete épp nem túl jó, említettem a gazdasági válságot, munkanélküliséget stb-t, mire az egyik megkérdezte milyen magas vagyok. 183 cm -válaszoltam. Ezen hoszabb ideig elgondolkodtak, majd egy másik megszólalt: Azok az országok, ahol magasak az emberek, gazdagok. Hirtelen egy 11 évvel ezelőtti párbeszéd jutott az eszembe. Pekingben a Qianmen sétálóutcában egy szuvenírárus lány legyezőket akart rámtukmálni:
-Vegyél legyezőt, 70 jüan!
-Nem kérek.
-De, vegyél! Csak 70 jüan!
-Neked nem drága, te gazdag vagy.
-Nem vagyok gazdag.
-De gazdag vagy, tudom, mert magas vagy.
Xiningben visszamentem a buszpályaudvar melletti piacra, hogy kipróbáljak egy újabb olcsó szállást. Lakhattam volna, ugyanott, ahol előzőleg, a piac szélén, de kíváncsi voltam, milyen egy szállás, a közepén. Egy muszlim család szállodájában kaptam egy kétágyas szobát 120 jüanért. A fürdőszoba kicsit visszataszító volt, a wc ülőke törött de folyamatosan volt melegvíz. Letettem a cuccaimat is leugrottam a pályaudvarra, hogy megvegyem másnapra a buszjegyet Haiyan-be egy kisebb városba, nem messze a Kök Nuur (Kék tó, kínaiul Qinghai) partjától. Azért találtam ki, hogy oda megyek, mert kb. 10 km-re Haiyantól van egy település, Halejing, ahol a térképem szerint mongolok laknak. Ha olvastátok a 2008-as bejegyzéseinket, emlékezhettek, hogy akkor Gansuban bukkantunk egy hasonló falura, ahol a mongolok által sűrűbben lakott területektől, meglehetősen távol él egy kisebb mongol közösség. Az ilyen helyek mindig nagyon érdekeltek, úgyhogy eléggé beleéltem magam, hogy halejingi mongolokkal fogok találkozni. Végigálltam a sort, ami kivételesen nem volt nagyon hosszú és kértem a jegyet. A jegypénztáros a következőket mondta: Ne haragudjon, de Haiyanbe, külföldiek, sajnos nem mehetnek, és a szomszédos Qilian körzetbe sem. Bepróbálkoztam egy miérttel, de már akkor tudtam, hogy semmi értelme. A válasz csak ennyi volt: waiguoren (külföldi). Visszamentem a szobámba és elkezdtem töprengeni, hogy mit kezdjek a maradék 10 napommal.
Vissza Henanba
2012.08.12. 22:35 | Suska | Szólj hozzá!
Néhány nap alatt arra a következtetésre jutottam, hogy Kisinben a 40 év felettiek többsége tud valamennyire mongolul, azonban elég nagyok a különbségek atekintetben, hogy mennyire. A 36 éves Tamki szinte folyékonyan beszélt, a 46 éves Damdzsin viszont csak néhány udvariassági formulát tudott. Damdzsin 34 éves húga szintén elég jól tudott kommunikálni mongolul. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a mongol valószínűleg az otthoni, főleg idősebbekkel való egyszerűbb társalgás nyelvévé vált. Az utcán senkit sem hallottam mongolul beszélni. Észrevettem, ha egy-egy olyan szót mondtam, amit nem feltétlenül használ az ember minden nap (például: béka) azt nem értették. Az emberek szívesen beszélgettek velem mongolul és viszonylag jól is értettek, de az anyag, amit gyűjtöttem nem igazán tükrözi azt, hogy hogyan is használják ezt a mongol nyelvváltozatot a mindennapokban. Egyrészt, mivel mindenki tudta, hogy egy szót szem tudok tibetiül, nem kevertek tibeti szavakat a beszédbe, amit feltételezem más körülmények közt gyakran tesznek. Másrészt, adatközlőim velem teljesen másról beszélgettek, mint amiről otthon a családtagjaikkal beszélhetnek.Ezért a velem való beszélgetés szükségszerűen másfajta szókészletet mozgat meg, mint egy otthoni családon belüli társalgás. Ezért a leghatékonyabb módszer a nyelvjárás kutatására az lett volna, ha bedrótozom az öregeket, vagy poloskát helyezek el az otthonaikban, de ezt több okból sem tehettem meg. Végül is, a kisini mongolok nyelvjárásáról kb 2 órányi hangfelvételt sikerült készítenem és úgy láttam, ha tovább maradok és több interjút készítek, akkor sem jutnék sokkal többre, hiszen ugyanazok a beszélgetések folynának le az összes alannyal. Elégedetten indultam vissza Henan körzte központjába, hogy onnan ismét Xiningbe menjek tovább és maradék időmben egy másik, Xininghez közeli kutatási helyszínen alkossak valamit. Kb 2 óra buszozás után ismét a központban voltam, és halottam, hogy a főtéren valami buli van. Elindultam a zene irányába. Az út egyik oldlán fonott hajú, hagyományos tibeti ruhás, görnyedt hátú öreg nénikék cipeltek toldozott-foltozott zsákokat, a másikon pedig egy DJ pultot vettek körül érdeklődő vidéki arcok. A DJ a következő számot nyomatta max hangerővelhttps://www.youtube.com/watch?v=KnEXrbAQyIo
Képek Kisinből 12: Mongol jurta Amdo-Tibetben
2012.08.10. 13:59 | Suska | Szólj hozzá!
Mongol nemzeti zászló a jurta tetején. A kisini mongolok, ojrát-mongolok, akiknek elődei a 17.században telepedtek le Amdo-Tibetben. A Mongóliában élő mongolokhoz kevés közük van, nyelvileg (már, aki még beszél mongolul) sokkal közelebb állnak a kalmükökhöz. A kisiniek mára már csaknem teljesen eltibetiesedtek, senki sem mondaná meg róluk, hogy nem tibetiek. Igazolványaikon azonban a "mongol" etnikai megjelölés látható és egész Henan körzetben kedveltek a mongolsághoz köthető szimbólumok, a mongol feliratok szállodák és üzletek homlokzatán, a jurta és a jurta formáját idéző építészeti megoldások.Ebben a jurtában senki sem tudott mongolul.
