Minden reggel 7-kor és 9-kor indulnak buszok Xiningbe, és én a 9-essel akartam indulni. Jó fél órával az induláss előtt kint voltam már az állomáson de az összes jegy elkelt, úgyhogy kocsival kellett mennem. Az állomás előtt sok autós várakozott éppen olyanokra mint én, akik lekésték a buszt, vagy már nem kaptak jegyet. Az első sofőr 300 jüanért (kb. 10-12 ezer ft.) vitt volna el Xiningig. A buszjegy egyébként 75 jüan lett volna. A következő sofőr csak Tongrenig ment, ami kb. Félúton van Xining felé, de mindössze 60 jüant kért a fuvarért. Tongrenből nagyjából óránként indulnak buszok tovább Xiningbe 35 jüanos áron, úgyhogy nem kersegéltem tovább, beültem a tongreni kocsiba. Egy kicsit elgondolkodtam, hogy maradjak-e egy-két napot Tongrenben, mert nagyon jó hely. Tongren az ún. Rebkong körzet és az amdo-tibeti buddhista kultúra egyik jelentős központja. Tongrenben található a híres Rongwo (kínai: Longwu) kolostor, Tongrentől 4-5 kilométerre található Wutun falu, ahol egy különleges Kreol nyelvet (a Wutunt) beszélnek. A környező falvakban tibetiek mellett mongvorok (tu) is laknak és ezen a környéken tartják a leglátványosabb és legérdekesebb fesztiválokat Qinghaiban. (Érdemes a youtube-on rákeresni a tongren, larul, wutu szavakra). A larul-t éppen július vége, augusztus eleje felé tartják, 2007-ben meg is néztük Tongrenben és Langjiaban. A hátsó ülésen egy Jianzhaba (itt gyújtotta felm magát két szerzetes júniusban) való tibeti fickó ült, aki Kisinben dolgozott tibeti nyelv és irodalom tanárként. (Ott egyébként nem futottam össze vele.) Megkérdeztem tőle, hogy mikor lesz a larul és azt mondta, kb. 10 nap múlva kezdődik, ezért úgy döntöttem minél hamarabb továbbindulok Tongrenből, hogy a következő helyen több időt tölthessek. Egyébként nem sokkal azután, hogy hazajöttem Kínából, a youtube-on már fenn is volt az a video, amit az idei larulon készítettek Gerald kollégái. (+ érdemes megnézni a www.plateauculture.org -ot egyéb Amdoval kapcsolatos anyagokért.). Tongrenben a két órával később induló buszra kaptam jegyet. A váróteremben helyi kínaiakkal beszélgettem, akik, mint szint mindenki más arra voltak a legkíváncsibbak, hogy honnan jöttem és az ország, ahonnan jöttem, mennyire gazdag. Elmondtam, hogy sajnos Magyarország gazdasági helyzete épp nem túl jó, említettem a gazdasági válságot, munkanélküliséget stb-t, mire az egyik megkérdezte milyen magas vagyok. 183 cm -válaszoltam. Ezen hoszabb ideig elgondolkodtak, majd egy másik megszólalt: Azok az országok, ahol magasak az emberek, gazdagok. Hirtelen egy 11 évvel ezelőtti párbeszéd jutott az eszembe. Pekingben a Qianmen sétálóutcában egy szuvenírárus lány legyezőket akart rámtukmálni:
-Vegyél legyezőt, 70 jüan!
-Nem kérek.
-De, vegyél! Csak 70 jüan!
-Neked nem drága, te gazdag vagy.
-Nem vagyok gazdag.
-De gazdag vagy, tudom, mert magas vagy.
Xiningben visszamentem a buszpályaudvar melletti piacra, hogy kipróbáljak egy újabb olcsó szállást. Lakhattam volna, ugyanott, ahol előzőleg, a piac szélén, de kíváncsi voltam, milyen egy szállás, a közepén. Egy muszlim család szállodájában kaptam egy kétágyas szobát 120 jüanért. A fürdőszoba kicsit visszataszító volt, a wc ülőke törött de folyamatosan volt melegvíz. Letettem a cuccaimat is leugrottam a pályaudvarra, hogy megvegyem másnapra a buszjegyet Haiyan-be egy kisebb városba, nem messze a Kök Nuur (Kék tó, kínaiul Qinghai) partjától. Azért találtam ki, hogy oda megyek, mert kb. 10 km-re Haiyantól van egy település, Halejing, ahol a térképem szerint mongolok laknak. Ha olvastátok a 2008-as bejegyzéseinket, emlékezhettek, hogy akkor Gansuban bukkantunk egy hasonló falura, ahol a mongolok által sűrűbben lakott területektől, meglehetősen távol él egy kisebb mongol közösség. Az ilyen helyek mindig nagyon érdekeltek, úgyhogy eléggé beleéltem magam, hogy halejingi mongolokkal fogok találkozni. Végigálltam a sort, ami kivételesen nem volt nagyon hosszú és kértem a jegyet. A jegypénztáros a következőket mondta: Ne haragudjon, de Haiyanbe, külföldiek, sajnos nem mehetnek, és a szomszédos Qilian körzetbe sem. Bepróbálkoztam egy miérttel, de már akkor tudtam, hogy semmi értelme. A válasz csak ennyi volt: waiguoren (külföldi). Visszamentem a szobámba és elkezdtem töprengeni, hogy mit kezdjek a maradék 10 napommal.
