Mint azt valamelyik korábbi posztomban említettem, még indulásom előtt kaptam e-mailben egy kb. 30mp-es mp3 felvételt, amin egy 87 éves bácsi két-három mondatot mond magáról mongolul. Hogy pontosan hol készült a felvétel, illetve, ki beszél a felvételen, nem lehetett tudni.
Egyik nap, mikor a kolostor felé mentem fényképezni és betértem a szerzetesek által üzemeltetett vegyesboltba, eszembe jutott, hogy egy olyan embert kéne találnom, aki esetleg mesét, jókívánságokat, dalokat, vagy bármi ilyesmit tud mongolul, hogy a felvételeimen ne csak mindig a -Hány éves ön? Hány gyereke van? Milyen állatokat tart?- témakörökhoz kapcsolódó szókincs szerepeljen.Meg is kérdeztem a legidősebb lámát, a 46 éves Dzsamjandzsamcot, hogy tud-e ilyesmit. Dzsamjandzsamco elég jól beszélt mongolul, de sem mesét, sem jókívánságot, vagy találóskérdést nem tudott. Az öccse, Tamki (36) tudott egy jókivánságot, de semmi egyebet. Dzsamjandzsamco azt mondta, hogy van egy öreg a domboldalon egy sátorban, aki valószínűleg tudhat ilyesmit és megmutatta merre menjek. A domboltalon, néhány tibeti stílusú nyári sátor, meg egy mongol jurta állt, tetejében Mongólia nemzeti zászlajával.Felkapaszkodtam a domboldalra, a hol a sátrak között csupa vörös ruhás szerzetes járt-kelt. A sátraktől kicsit távolabb egy viszonylag vízszintes részen, két kosárlabda palánk volt felállítva, épp kosaraztak a szerzetesek.Hirtelen Tamki is felbukkant a domboldalon és megmutatta a sátrat, amiben az öreg (kiderült, hogy nagyapjának a testvére) ücsörgött, egy ételekkel megrakott alacsony asztal mögött. Ahogy beszélgetni kezdünk, egyből felismertem a hangját -ő a 87 éves bácsi a hangfelvételről- rá is kérdeztem az életkorára és tényleg 87. Mesét sajnos ő sem tudott, csak egy rövid dalt, amit már Serji (Szerdzsi)-től is hallottam Henanban és ugyanazt a jókívánságot, amit Tamki is tudott. Ennek ellenére elég sokáig elbeszélgettünk és megtudtam, hogy a bácsi, egész 27 éves koráig nem is tudott tibetiül, csak mongolul. Most már azonban szinte mindenkivel tibetiül beszél, még Tamkival is, akivel egyébként mongolul is megértenék egymást. Kissé nehezítette a társalgást, hogy folyamatosan ennem kellett. Ha épp nem volt tele a szám, a bácsi rögtön megszólalt, hogy: Egyél jól! Nem kell udvariaskodni! Mikor indulni akartam, nem engedett, meg kellett várnom a húst, ami épp egy másik sátorban főtt. Mikor már tényleg elindultam a bácsi kinyitotta a táskámat és beleszórt egy tálca cukormázzal bevont mogyorót, meg némi aprósüteményt.
